Grey's Online // Grace Klinika rajongói oldal
üdvözöllek az oldalon

A Grace Klinikát (vagy ahogyan Amerikában ismerik a Grey's Anatomy) az amerikai ABC csatornán kezdték sugározni még 2005-ben (pontosabban az első epizódoz 2005. március 27-én vetítették le). Az első szezont csupán 9 részesre tevezték és az úgynevezett midseason-ben sugározták (márciustól májusig) a Született Feleségek után. A sorozat nézettség szempontjából egyre csak tört felfelé míg végül a 3. évadra már új időpontot kapott csütörtökön. Még a Született Feleségek nélkül is a folyamatos nézettsége 18 millión fölül volt az orvoskoról szóló sorozatnak, így az ABC egyik legjövedelmezőbb sorozatává nőtte ki magát. 

Rövid tartalom: A Grace Klinika pár fiatal sebésztanonc mindennapjairól szól, akiknek be kell indítaniuk a karrierjüket és súlyos döntéseket kell meghozniuk ahhoz, hogy igazi orvossá váljanak. A kezdetben ügyetlen gyakornokok nem mások mint: Meredith, Christina, Alex, Izzie és George; szép lassan beleszoknak a Grace Klinika mindennapjaiba. Meg kell tanulniuk folyamatosan versenyben élni (mivel minden nap verseny a gyakornoki lét alatt) és ezalatt a magánéleti problémák sem kerülik el őket. Vajon túl fogják élni? Vagy ők lesznek azok akik kibuknak a programból?

 
epizódok
Amerikában
9x12 - Walking on a Dream
2013.01.24 - ABC
A rész tartalma Ismertető
Promó videó Képek
Magyarországon
8x01 - Szabadesés
2013.01.29 - RTL Klub
A rész tartalma Ismertető
Promó videó Képek
 
Család

 
Top cserék

Marion

Nyugodtan jelentkezz!

 
információk

Szerkesztő: Callie
Kinézet: #3 kinézet
Szolgáltató: G-Porál
Nyitás: 2012.12.31
Böngésző: Chrome, Firefox

Az oldal nem áll semmilyen kapcsolatban a Grace Klinika íróival , sem pedig a sorozat színészeivel! Az oldal csak egy rajongói oldal, az itt olvasható cikkeket mi fordítottuk azért TILOS a másolásuk, hiszen nagyon sokat dolgoztunk velük! Ha mégsem mi fordítottuk (ami nagyon ritkán fog elöfordulni) akkor mindenképpen feltüntetjük a cikk forrását! Ha bármilyen észrevételed van az oldallal vagy a tartalommal kapcsolatban, azt légy szíves a chatben vagy az oldal hivatalos e-mail címén közöld!

 
Friss információk

Patrick Dempsey képek (twitter)

2013.01.25. 17:38, Callie

Tegnap megjelent két új kép Patrickről a GA forgatásán. A képekből (számomra) nagyon úgy tűnik, hogy ő lett a Grace Klinika arca. Máskülönben miért pózolna egy ilyen régimódi kerékpárral? :)

ui.: A holnapi napra egy kis átalakítást terveztem be. Nem kinézet szempontjából és nem is tartalmilag. Holnap csak és kizárólag az oldalmodulok bővítésével / frissítésével fogok foglalkozni. Ha van valami ötletetek (milyen oldalmodulokat szeretnétek még) akkor nyugodtan írjátok meg a hozzászólásokban illetve a csetben. Holnap fogom hozni a Walking on a Dream letöltését is.

Bad Blood (913) promó

2013.01.25. 15:35, Callie

Isiah Washington porték (a Sundance Filmfesztiválon)

2013.01.23. 18:10, Callie

Isiah is részt vett a Sundance Filmfesztiválon (ugyan úgy mint Jesse Williams). Készült is róla pár portrékép a legújabb filmjének kapcsán színésztársával Blue Caprice-szal. (a filmet a fesztiválon mutatták be) Nézzétek meg a nagyon jól sikerült UHQ minőségű fotókat.

Walking on a Dream (912) rövid jelenet

2013.01.23. 16:01, Callie

Bad Blood (913) still képek

2013.01.23. 16:00, Callie

ui.: Amint lesznek majd jobb minőségben ki fogom cserélni a linket! :D

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Letöltések

9x10 - Things We Said Today
Letöltés (A) Felirat (A)
Felirat (M) Online (A)

9x11 - The End Is the Beginning...
Letöltés (A) Felirat (A)
Felirat (M) Online (A)
 
Verseny


Úgy döntöttem, hogy kiírok egy szavazást (azért, hogy egy picivel interaktívabbá váljon az oldal). Ez egy olyan verseny lesz, amiben a már kiírt karakterekről lehet majd szavazni. A nyertesről hozni fogok extra ikonokat, leírást és pár filmjének letöltési linkjét is! Első körben két lány fog megmérkőzni: Izzie Stevens és Lexi Grey. A kérdés pedig: Melyikük távozása fájt jobban? Melyiküket szeretted jobban? A szavazok!-ra kattintva fejheted ki a véleményed!

Szabályok: Ne írj nagy betűvel, hogy széthúzza az oldalt. Ne is káromkodj, ha SPOILERt szeretnél közölni előtte tüntesd is fel! (nem lehet mindenki olyan tájékozott/ vagy épp nem akar mindenki olyan tájékozott lenni mint te).

Szavazok!

 
társoldalak






Betelt!
Vár: émy, Miett

 
Hónap videója

Mostantól minden hónap első napján kirakok ide egy videót. Első választásom erre a csodálatos fan videóra esett, ami a 8. évad utolsó részét, vagyis a lezuhanás utáni perceket próbálja megörökíteni. Azt, hogy a csapta hogyan próbált küzdeni az életéért és azt, hogy hogyan is veszítették el Lexit. Nézzétek meg a videót (pár papír zsebkendő társaságában) és ha van kedvetek kommenteljetek a videó alá! Aki szeretne a következő hónapra kiemelt videót javasolni az írjon ide: greysonlinegp@gmail.com

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre